2012.09.27. Nagy őszi utazás 4. PL+LT


    [Home] [Next] [Last]

Białystokból Suwalkiba a (vas)út Sokólkán át vezet, odáig van felsővezeték. Sokólkából egy egyvágányú, drótnélküli vonal vezet Augustówon át Suwalkiba, ennek egyik középállomása  Jastrzębna. Ilyenkor szezonon kívül alig van vonat errefelé, most éppen tehervonat sem közeleg A legközelebbi falu ide kilométerekre van, a névadótól viszont legalább kettő is közelebb található. A következő megállót Augustów felé egyébként Balinkának hívják, ahol a magyar névrokonával szemben még van vasút (igaz, alig működik) Augustów nyáron megtelik élettel, az itteni tavak és erdők olyankor megtelnek (emberi) élettel. Ilyenkor ősszel viszont csak halódik a pályaudvar, napi 3 pár PR vonatot egy IC egészít ki Pár régi kocsi azért van még elfekvőben a pályaudvaron. Láthatóan teherforgalom is van még néhanapján, bár ez még annyira sem jellemző itt, mint a személy Ez a kocsi még '89-ben kapott fővizsgát Ezt a kocsit nagyon biztonságossá akarták tenni
Jastrzębna Jastrzębna Augustów Augustów Augustów Augustów
Ez még öregebb darab Egész délelőtt ez az egyetlen személyvonat jár Augustówban, az SA133-001 Suwałkiból tart Białystokba. Egészen 5 perccel a vonat érkezése előttig még sütött a nap, de eddigre már elég sok felhő érkezett meg Mivel a nap sztárvonata, a Varsó-Šeštokai(-Kaunas) gyorsvonata még messze jár, továbbindulunk Suwałkiba. Itt éppen sikerül lekésni egy induló tehervonatot, de azért reménykedünk benne, hogy még látjuk a mai nap folyamán, mivel pont arra megy, amerre mi is tartunk Suwałki egy fejállomás, a vonatoknak itt irányt kell váltsanak. Suwałki egyébként a nagyvilág vége, itt még Pláza is van (balra a háttérben), sőt McDonald's is, a legközelebbi ilyen hívságok csak Bialystokban és Kaunasban találhatóak A vasút építésének idején Suwałki a Lengyel Királyság egyik legnagyobb városa volt, ez az állomásépületen éppen nem látszik Litvánia felé az utolsó állomás Trakiszki. A jelenlegi épület 1983-ban épült, akkortájt még nem volt igazán szó szabad határokról (ami ide egyébként alig 3 kilométer)
Augustów Augustów Suwałki Suwałki Suwałki Trakiszki
A menetrend nem túl kínálati, egyetlen vonatpárra szorítkozik A 3 peronos vágány felesleges luxus, a közvilágítást sem kapcsolják fel szerintem. Az állomás Litvánia felőli végén ott az elmaradhatatlan tetővizsgáló Az állomás másik végén már több a vágány, a 4 átmenő vágányon kívül még egy csonka és két rakodóvágány is van még Sétálás közben dudaszót hallunk és lassan a hang mellé a kép is megjön, ideért a korábban már lekésett tehervonat Az ST44-1109 üres kocsikkal érkezik lépéstempóban. Számvadászoknak az UIC pályaszáma: 21 51 3 630 234-4 Trakiszki régi állomásépülete
Trakiszki Trakiszki Trakiszki Trakiszki Trakiszki Trakiszki
Az állomásépület akár Lengyelországban is lehetne, de már Šeštokai, Litvánia. Erre utal az épület felett kihúzott (vasúti) rádióantenna, illetve a Litvánia szerte gombamód szaporodó térfigyelő kamerarendszer. Az épület szélén lévő óra már a helyi időt, azaz +1 órát mutat, amit mi most nem követünk, így innentől minden idő +1 órával értendő Ide mindössze napi 2 pár vonat jár, az egyik Varsóból, a másik Kaunasból, a nyomtáveltérés miatt itt át kell szállni. A SUV200-as nyomtáv átállítót már sok éve nem használják, illetve a tengelyátszerelő sem üzemel Mivel még sokára jön a várt vonat Varsóból, elkalandozunk a szomszéd állomásra, Mockavába. A széles nyomtáv csak idáig tart, nem megy át Lengyelországba. Itt átrakó nincs, csak egy átfejtő telep. Személyvonat sem áll itt meg, így váróterem sincs Az első két vágány széles, a többi 5 normál nyomtávú A lengyel ST44-es már hazatért, cserébe viszont találkozunk az első litván Szergejjel, a Vilniusi depó állományába tartozó remot M62k- 1482-vel. A normál nyomtávú gép éppen lengyel tartálykocsikkal tolat a hátul megbúvó átfejtőbe Az első vágányon szintén az Orlen tulajdonában álló széles tartálykocsik várakoznak
Šeštokai Šeštokai Mockava Mockava Mockava Mockava

    [Home] [Next] [Last]