2012.09.27. Nagy őszi utazás 4. PL+LT


[First] [Prev] [Home]    

Mockava falu ide nincs közel, odáig az egyik irányba másfél, a másik irányban 2,5 falun kell áthaladni, még egyenes földút sincs oda. A háttérben a határőrök és a vámosok egykori épülete, ma jobbára üresen áll A Rail Baltica projekt első métere... A tervezett Trakiszki-Tallin összeköttetés normál nyomtávon kapcsolná be a balti államokat az európai vasúti vérkeringésbe, bár a 2007-es első méter után kicsit mintha lelassult volna a haladás... Igaz, Mockava és Šeštokai között már jórészt újjáépült a (fonódott) pálya. Forgalom láthatóan inkább a normál pályán van, a szélesen alig van nyoma a használatnak Mire visszaérünk Šeštokaiba már beérkezett Kaunasból a három részes DR1AM. A vonat menetrend szerint talán az egyetlen, ami 2. és 3. osztályú kocsikkal közlekedik. Bár ezeken a modernizált DR1-esek mind van másodosztály is, azokat mégsem másodként járatják, hanem a A vonattal dacára az őszi hétköznapnak vagy féltucat turistának látszó amerikai és német jött Kaunasból, még fél tucat diáknak látszó átszállóval egyetemben. Jobbra Alytus (csak teherforgalom), balra Marijampole, még jobbra egy normál nyomtávú iparvágány, ahol majd megtöltik fával a korábban Trakiszkiben látott kocsikat
Mockava Mockava Mockava Šeštokai Šeštokai Šeštokai
Az idős hölgy készít még egy képet a számára óriási masináról. Ideje van, vágányzár miatt a Varsóból jövő Hańcza amúgy is később jön, de még arra is rátesz egy lapáttal Így néz ki itt a harmadosztály, a másodosztályon már fejtámla is van Várakozó állásponton Munka nélkül A feltámadó szél által kevert porviharon túl végre fetűnik az SU45-ös Szezonon kívül ez sem egy óriási vonat, alig 4 kocsi
Šeštokai Šeštokai Šeštokai Šeštokai Šeštokai Šeštokai
Átszálló van a másik irányba is, vagy 20 ember érkezett ide Gyors körüljárás és máris útra kész a vonat hazafelé Elindul a litván motorvonat is A tempó nem túl óriási, indulás után rögtön, de még később is látjuk még ezt a vonatot Sietősre vettük a figurát, hogy a Kalinyingrádi terület felé tartó elágazásnál, Kazlu Rudánál elérjük még a határig, Kybartaiba tartó személyvonatot, azonban egy kisebb közlekedési fennakadás után pont sikerült lecsúszni róla Miután elment a DR1-es, előbújt az oldalsó vágányról ez az M62k egy építőszerelvénnyel
Šeštokai Šeštokai Šeštokai Šeštokai Kazlu Ruda Kazlu Ruda
Tekintélyes méretekkel rendelkezik, no nem hosszában. Háttérben jobbra a falu egyetlen nevezetéssege, az 1925-ben Jézus Szent Szíve templom, mögötte pedig az jóidőt lezáró felhők tornyosulnak Az előbb már látott szerelvény az állomáson dolgozik, átépítenek pár vágányt, illetve csökken is a vágányok száma, mivel a jelenlegi forgalomhoz már nem kell annyi vágány Egy lakókocsi is helyet kapott a szerelvényben Közben beérkezett a vonat Šeštokaiból is A Kaunas felé tartó vonatot ma most látjuk utoljára Közben a 1150-es lerakta a szerelvényét és gépmenetben elhúz Kybartai felé. Mai napra már csak egy elhagyott repülőtér van hátra, ami előbb-utóbb látható lesz majd a túra szekcióban. Holnap Kaunasból indulunk tovább, némi vonatozást is beiktatva
Kazlu Ruda Kazlu Ruda Kazlu Ruda Kazlu Ruda Kazlu Ruda Kazlu Ruda

[First] [Prev] [Home]