SK 170 - 171 2012


    [Home] [Next] [Last]

Január, 2012-ben. Igen, akkor még volt hó télen, ma már ebben alig részesülünk. Hosszú évek után újra van farakodás a felsőstubnyai állomáson (főként annak köszönhetően, hogy a környező állomásokon felszámolták az árufeladási lehetőséget...), szerencsére pont elcsípem az itt tolató 751-est. A mozdonyvezető be is szólt, hogy ne sétálgassak a vágányok között csak úgy (igaz volt, mivel ilyen szépen sütött a nap csak pulóverben sétáltam), amikor fölvettem a narancssárga kabátot rögtön elégedett lett Cremosne állomáson is szükség van a váltótakarításra, a helyi állomási személyzetnek ez a hómennyiség már sok, így Felsőstubnyáról jönnek át segíteni A hóban ugyan nem volt egyszerű mozogni, de a sínek között az aszfaltkeménységűre fagyott sávon mégis könnyű volt haladni. Szemből egy sebesvonat érkezik 757-essel az élen, pont mint egy terepasztalon Odaát Cremosnén lezajlott a kereszt és már az ellenvonat érkezik az akkor még csodaszép Júliával az élén Ulankán még a papírgyári kiszolgálómenet is megvárt, igaz, ilyenkor januárban már nem süt be ide a nap, de azért mégis jó fogás Március elején már kicsit kevesebb hó, de még tartja magát a tél Jastrabá mellett. A 754.055-nek nem okoz nagy terhet mozgatni a 3 kocsis vonatot és még a festése is a régi
Horna Stubna Cremosne Harmanec Harmanec Ulanka Jastraba
Hol vannak már a Dongók? Ma már az ex-cseh remot 742-esek, azaz a 746-osok uralják a zólyomi gyorstehert, felváltva idősebb remot kollegáikkal, a 736-osokkal A csodálatos napsütésben csípjük el a 750.032-est, Felsőstubnyáról indulva Átugrunk a szomszéd vonalra is, a 757.002 Cremosne bejárati előjelzét hagyja el éppen Zsolna felé, csupa modernizált, klímás kocsikból álló sebesvonatával Míg korábban legfeljebb különvonattal jutott el magyar mozdony Zólyomba, egy rövid ideig ez menetrend szerint is így volt. A Szilik a Gorillák futásának ellentételezéseként kerültek be egy érsekújvári fordába, ámde a rájuk vonatkozó korlátozások miatt rendszeres késés okozói voltak a zólyomi vonatokon, emiatt igen hamar száműzve lettek innen Egy hét múlva a csodálatos áprilisi időt kihasználva újra Jastrabá mellé érkezünk. A 750.300-as retro festéssel is jól néz ki, bár sajnálom a régi kinézetét, korábban mindig mintha skatulyából húzták volna ki Ismét a 750.032 kerül a lencse elé, most éppen Trnavá Hora (Bezeréte) megállóhelyen próbálja eltalálni a fiatal vezér a peront
Horna Stubna Horna Stubna Cremosne Zvolen Jastrabá Trnavá Hora
Ez a nap egyébként a nosztalgiáé, Pozsonyból érkezett az Albatrosz a hegyekbe. A Hrenca alagút eredetileg még 1872-ben épült, majd miután a partizánok 1944-ben felrobbantották, 1945 augusztusára tették újra járhatóvá A gőzöshöz tűzoltóvonat is dukál, amit a helyi nosztalgia Bardotka, a 201-es továbbít. Mivel ez egy több napos kirándulás, ezért a szenet is magukkal viszik, nemcsak a vizet A hermándi barlangnál késő délután még béke honol, az állomási macska sem zavartatja magát a fotóstól Persze a 754.033 már megzavarja a nyugalmát, amint átrobog az állomáson Június elején ismét a nosztalgia miatt térünk vissza. A szokásos gyermeknapi gőzöst a szlovák nosztalgiaflotta egyetlen Búvárja, a 753.109 kíséri Sajnos eléggé felhős az ég, különben a Papagáj sokkal szebben nézne ki Turcseknél a domboldal előtt
Kremnica Turcek Harmanec jaskyna IMG_0343 Jazernica Turcek
Nem csak egy különvonat jár ilyenkor, Privigyére a cseh vendég 751.004 húzza vissza az ottani vasútbarátok által ápolgatott kocsikból álló vonatot Másnap már az igazi fotósvonatoké a főszerep. Alsóstubnyán sajnos tréfálkoznak velünk a felhők, bár a végeredmény még mindig jobb, mint 10 másodperccel korábban lett volna, de sokkal rosszabb, mint 20 másodperccel később.. A tűzoltóvonatot Turcseknél várom meg, úgy 50 hasonszőrűvel együtt. A 2012-es nagy durranás a prototípus Búvár, a nagy Egyes, aki erre az alkalommal érkezett Ceska Lípából. Mögötte a 109-es próbál némi füsttel hangulatot kelteni Július elején újra szép az idő, ideje hát vasutat bámulni. Turcseknél ezúttal a hurok másik oldalán keresek fotóhelyet, hátha lesz valami jó. Hát végül rossz nem lett, jobb hely sajnos nem akadt Ebben az évben már nagy ritkaság a Blonski mentes vonat, ez sem sikerült teljesen, bár a kocsik még a régi festésűek, a mozdony már nem Miután a 171-es vonalon csak késő délután van újra forgalom, fussunk át a 170-re. Szerencsére pont időben érek fel a Podbrezováról indult irányvonathoz és az óriáslogós 751.174-hez
Horna Stubna Dolna Stubna Turcek Turcek Horna Stubna Cremosne

    [Home] [Next] [Last]