2015.11.14-15. GB Liverpool-York-Carlisle-Manchester


    [Home] [Next] [Last]

Esős novemberi szombat reggel Liverpoolban. A Lime Street állomás a város fő pályaudvara, bár ez most nem látszik, bezzeg péntek este hömpölygött itt a tömeg. Az állomásról Wales kivételével minden irányba indulnak közvetlen vonatok: ironikus módon pont a legközelebbi régi csak átszállással érhető el. Itt ért az első tolvajlásos élményem, az egyik állomási boltból emelt egy srác egy chipset, aztán rohanva menekült el... A bal oldali Northern Rail 158-as Preston felé megy majd, a jobb oldali Desiro (velem együtt) York irányába készül Az idő nem lett sem jobb, sem szebb, Yorkba szemerkélő esőben, de legalább pontosan érkeztünk York egyik nevezetéssege a National Railway Muzeum, azaz a Nemzeti Vasúti Múzeum. Egy korábbi depó helyén már 1975-ben létrejött ez az egység, 100 mozdony mellett 300 egyéb vasúti járművet mutatnak itt be A különböző korokból származó királyi kocsik bár vegyes képet mutatnak, de kortársaikhoz képest mindenképpen osztályokkal nagyobb kényelmet nyújtottak Az M7-es sorozatú gőzősök több mint 100 éve épültek a London and South Western Railway részére és egészen a '60-as évekig szolgáltak. A 245-ös 1897-től 1962-ig, tehát 65 évig! koptatta a síneket, mielőtt múzeumba került
Liverpool Liverpool York York York York
A BREL gyárban készült 87-es elektromos mozdonyok még nem ennyire öregek. A 36 darabos sorozat első tagja 1973-ban készült el, hogy a West Coast Mainline-on húzza az Intercity vonatokat London és Skócia között. Az 1-esen kívül már csak a 2-es létezik Brittaniában, ő még dolgozik is, a többi példányt vagy szétvágták, vagy eladták Bulgáriába A Great Hall - Nagycsarnok bejáratánál mindjárt egy Eurostar hajtófej fogadjaa látogatót Mellette egy japán vendég és egy egy kis hazai látható A 31-es sorotazú dízelekből 1957 és 1962-ben 263 készült a Brush gyárában. Életük nagy részét Kelet-Angliában töltötték, de Bristolban is állomásozott pár darab. Napjainkat 26 mozdony érte meg, köztük a 18-as, ami igazából az első legyártott darab A 76-os, avagy EM1 sorozatú villamos mozdonyok első prototípusa még 1941-ben készült el, a legendás Sir Nigel Gresley tervei alapján. Végül 1950-ben indult be a sorozatgyártás Manchesterben, hogy aztán innen Sheffield felé járjanak. Bár elsősorban teherforgalomra szánták őket, a '70-es évek végén történő kivonásukig elég intenzíven jártak ablakos vonatokkal is A 92220 Evening Star több szempontból is érdekes: ő a 999. brit normál nyomtávú gőzmozdony a BR hálózatán, egyben a legutolsó a számukra gyártott gőzös. Az 1960-ban épített mozdony Cardiff depó állományában London és Cardiff között vontatott expressz vonatokat, de alig 5 év után leállították, gyakorlatilag 1965 óta, azaz 50 éve! múzeumi szolgálatban van
York York York York York York
A British Rail 52-es osztályú dízelei alig fiatalabbak, mint az előző gőzös. A sorozat összes tagja Western előnevet kapott, minthogy a mozdonyok a BR Western régiójában üzemeltek. A 140 km/h-ra alkalmas mozdonyok élete sem lett túl hosszú, az igen nehéz mozdonyok alig 10 év alatt, a '70-es évek közepére elküldtek a sínekről A brit mozdonyok nemcsak nevet kaptak, de ehhez illő táblákat is, pár példányt ki is állítottak a múzeumban Bár a 08 911 nem kiállítási tárgy, hanem a múzeum üzemi gépe, de ennek ellenére ide való példány. A 08-asokból 1952 és 1962 között összesen 996 darab példány készült, az egyszerűségére és népszerűségére jellemző, hogy még mindig 60 darab létezik belőlük szigetszerte Természetesen a múzeum nemcsak a sínenen futó járműveket mutatja be, hanem minden egyéb vasúthoz köthető emléket. A Raktárban több tízezer kisebb-nagyobb darab várhja, hogy méltóbb környezetben állíthassák ki Egy külön kilátóterasz szolgál a trainspottereknek, bár én csak egy pillantásra ugrottam ki, a rossz idő ellenére is 5-en figyelték innen a vonatokat. Az, hogy az állomáson hányan jegyzeteltek, már meg sem említem... A járművek karbantartását is helyben végzik, erre szolgál a Repair Works üzemegység - természetesen ez is megtekinthető
York York York York York York
A Great Hall többfunkciós, kisebb kiállításoknak és gasztromóniai egységeknek is helyet ad. A múzeum összes járművét bemutatni lehetetlen, de remélem sikerült egy kis betekintést adni az élménybe Vissza az állomásra, itt egy dél felé tartó Virgin HST indul éppen A Nothern Rail 3 részes 150-ese Harrogate felé indul majd. Amint látszik az állomáson kicsit csökkentették a vágányok számát, amióta szükségtelen a körüljárás nincs szükség a körüljáró vágányokra sem Az állomás északi végén 2 vasútvonal indul, jobbra Scarborough felé egy villamosítatlan 2 vágányú, balra Newcastle és Edinburgh felé egy villamosított kétvágányú Az állomásépület kívülről is látványos, 1877-ben készült el Már többször megállapítottam, hogy a Pacerek mennyire hasonlítanak a Bz motorkocsikhoz, a füst és a szag most is az otthonihoz hasonló élményeket nyújt
York York York York York York

    [Home] [Next] [Last]