2013.9.2+9.2. LV+EE+FI


    [Home]    

A következő 2 napon inkább az utazás dominált, a vasúttal kevés volt a kapcsolódási pont. Litvániából Észtország felé csak keresztülvágtunk Lettországon, azon belül is először (képileg) Iecaván nézünk be az állomásra. Iecava a Krustpils-Jelgava összekötő vasútvonal mentén fekszik. Ezen az úton el tudják kerülni a tehervonatok Rigát, így Oroszország és Fehéroroszország felől egyenesen a lett tengeri kikötőkhöz lehet jutni. Sajnos az ebédszünet alatt nem jött semmi, személyvonat már ezer éve nem jár itt, tehervonat meg éppen nem jött Saulkrasti már Rigától északra fekszik, a kizárólag elővárosi vonatok által használt Riga-Skulté vonalon. A kiegészítő betétjáratok csak idáig jönnek (eddig kétvágányú a pálya), de a vonatok többsége továbbmegy a pár kilométerre lévő Skultéig A következő megálló Pärnu, Észtország. Errefelé olyan messzire mentek a privatizációval, hogy errefelé az infrastruktúra is magánkézben van, talán ennek is köszönhető, hogy Riga felé ma már nem folytatódik a vonal, itt a vége. Pärnunak valamikor láthatóan jóval nagyobb állomása volt, már már csak egyetlen vágány maradt... A szomszédos Kabu állomáson várakozik a napi 2 vonatpárból az egyik. A 11 órakor érkező vonat csak 17 órakor indul vissza Tallinnba, a személyzet addig itt üti el az időt. Az Edelaraudtee (Délnyugati vasút) már csak decemberig szolgáltat, aztán átveszi errefelé a hatalmat az állami tulajdonú Elron a vadonatúj Stadler motorvonatokkal. Az Edela DR1B-jére hamarosan nem lesz már szükség, a felvevőpiac viszont óriási, a volt szovjet tagköztársaságok már felszívták a feleslegessé vált villamos motorvonatokat is A graffitik biztosan nem itt keletkeztek, mivel az elhagyatott állomáson annyi a kamera, mintha legalább Fort Knoxot őriznék
Iecava Saulkrasti Pärnu Pärnu Pärnu Pärnu
Estére Tallinnba érünk. Szerencsére az eső már elállt, de a felhők még fenyegetően érkeznek. Az (akkor még) Elektriraudtee a villamos forgalomban már kizárólag Flirtöket használ, az ER2-esek többsége szeptemberben már Rigában volt a gyártónál, ami a hírek szerint felújítva Kazahsztánba adta el őket Másnap Helsinki van soron. A komptól a 9-es villamossal egyenesen el lehet jutni a főpályaudvarra, ahonnan 5 percenként indulnak az elővárosi vonatok mindenfelé A finn vasúti világ számomra újdonság, de azért itt is vannak ismerős elemek Az elővárosi hálózat új járműve nálunk is ismerős. A Stadler járművek szélesnyomtávú kivitelben futnak, ennek megfelelően a belső tér is nagyobb A forgalom itt óriási, nemcsak a vadonatúj Delfinek, de a 40 éves Sm1-es villamos motorvonatok is úgy szaladgálnak fel-alá mint a hangyák. Persze közben a távolsági forgalom is zajlik, a háttérben érkezik éppen egy Pendolino is Szentpétervárról A HSL napijegye jó a vonatra is, így kiugrunk az első állomásig, Pasilába. Itt korábban egy óriási rendezőpályaudvar is volt, fűtőházzal, ma már csak egy óriási személyszállítási csomópont maradt belőle
Tallinn Helsinki Helsinki Helsinki Helsinki Helsinki
Előttünk a volt pályaudvari terület A vasúti dizájn itt nagyon egységes, de azért képesek feldobni bármivel A távolsági vonatok itt is a csarnokba érkeznek, de a többségük van olyan hosszú, hogy messze kilógjon belőle Hosszú IC vonat érkezik, dupla vonóerővel A városnézés után délután még belefér egy kis vasút. A személydepó Ilmalánál nagy forgalmat bonyolít, sűrűn állnak ki és be a vonatok a forgalomba. A 3080-as pályaszámú Sr1-es mozdony szovjet építésű. A sorozatot igen sokáig gyártották 1973 és 1985 között, de két további darabot még 1994-ben is összeraktak Finnországban A következő kiálló egy Sm2-es motorvonati szerelvény
Helsinki Helsinki Helsinki Helsinki Helsinki Helsinki
Az elővárosi expresszek külön pályán húznak el Ilmala mellett Pasilán villamosra szállunk. A 9-es a nyugati kikötőbe megy, ahonnan indul majd a komp Tallinnba, de egyenlőre még nem oda indulunk Egy kicsit metrózunk is, bár itt a metró nagyobbik része a felszínen fut, csak a belváros alatt megy alagútban. Itt éppen egy M100-as szerelvény érkezik Kulosaari állomásra Helsinkitől a 9-es villamossal búcsúzunk. A Nyugati kikitő éppen teli volt órási kirándulóhajókkal, ezekhez képest a számomra szintén nagynak tűnő komp is eltörpül
Helsinki Helsinki Helsinki Helsinki

    [Home]