2013.03.16. CZ Kraj Zlínský


    [Home]    

A mai napon a Zlíni régió napijegyével járunk egy kört, a bázis most Kroměříž. A négyállásos fűtőházba a Regionova már nem fér be, a 810.191 pedig a zborovicei körök előtt áll még, de már munkára kész Kroměřížbe normál esetben csak motorvonatok járnak, mára az egyetlen kivétel egy sulis sebesvonat pár maradt Brno és Frenštát pod Radhoštěm között. A vonatot egy brnoi Búvár húzza, ma a fűtőház üdvöskéje, a 754.023, a kocsik a hétvégén munkanélküli B(d)mtee kocsik. Kicsik kényelmetlenek, csak bukóablakuk van, de legalább van hely bőven Napsütés itt, napsütés ott, alig tűnik fel, hogy útközben átéltünk egy fél órás hózáport, mely újra fehérbe borította a tájat, az egyetlen nyoma, mire Valašské Meziříčíbe értünk az ütközőkön maradt maradék Errefelé a 130-as sorozatot hívják Púposnak (Hrbatá) Valašské Meziříčí nagy vasutas település, havonta legalább egy különvonat van, a márciusi főszereplője a 433.002. A Matej névre hallgató gépet 1948-ban gyártották és a '70-es évek végéig dolgozott. A sorozatból jelenleg még két üzemképes példány van Csehországban, egy darab pedig Szlovákiában (66 darab készült belőlük) Máris közeledik az én vonatom, a 150.019 inkognitóban (tábla nélkül) húzza a Zsolnára tartó Fatra expresszt
Kroměříž Kroměříž Valašské Meziříčí Valašské Meziříčí Valašské Meziříčí Valašské Meziříčí
A cseh határállomáson, Horní Lidečben intünk neki búcsút. Elég takarékos az összeállítás, ami belföldi szakaszon kissé szűkös, innen viszont jó harmadházzal indul majd tovább A környék teli van vágányzárakkal, így a 814.092 a vonatpótló buszt az egyébként ritkán használt vágányon várja be Ez a Pantograf az egész hétvégét itt tölti, mivel egy csak hétköznap járó vonat szerelvénye Bylnice felé sem tart sokáig a vonatozás, alig 10 percet jövünk. Valašské Klobouky és Bylnice között még februárban mosta ki a pályát a csapadék és csak májusra sikerült megcsinálni, így márciusban még buszra kellett átszállni Bylnicén leszálltunk a buszról (mind az öten), visszafelé alig több utas kívánt eljutni Bylnice a legutóbbi látogatásom óta némileg átalakult, épült egy magasperon is ide. Tavaly még Trencsénig járt Brnoból a sulisvonat, idén újra csak belföldi vonatként jár, így a jól hangzó Csák Máté helyett megint Vlárának hívják
Horní Lideč Horní Lideč Horní Lideč Valašské Klobouky Bylnice Bylnice
Ekkorra már 4 perce úton kéne legyünk, ehhez képest még vonóerő nélkül ácsorog itt a Bdtn kocsi. Elég szűkös itt a forduló, alig 8 perc van körüljárni és visszaindulni Staré Město felé, amint a mellékelt ábra mutatja, ez nem mindig sikerül Tolatószemélyzet híján a mozdonyvezető intéz mindent, itt éppen az összekapcsolással van elfolgalva, majd a fékpróbát a kalauz segítségével tartja meg Bár szombat van, mégis jár ma a tolatós teher A késés miatt gyorsított átszállással érkezünk Luhačovicére a jobboldali 814-essel. Balra a prágai gyors legújabb Najbrt színtervű 750.7-ese várakozik Staré Měston a gépcsere alatt van idő körülnézni, balra a Lokotrans 140.094-ese középen a Luhačovicére tartó ellenvonat készül indulásra a 750.709-el. Amint látszik, elég spórolos a felállás A+BD+B kocsi megy csak el a végállomásig, itt leakad két másodosztályú kocsi Mivel a régiós jegy csak Přerovig jó, így ott elhagyjuk ezt a vonatot, amit Prágáig majd a 140 km/h-ra alkalmas 150.215 húz
Bylnice Bylnice Bylnice Luhačovice Staré Město u Uherského Hradiště Přerov
Az állomás átépítése miatt kissé össze vannak zsúfolva a mozdonyok, így a lengyel vendégjátékos egy javításra váró harmad-Elefánt mellé kerül Egy őskori kis-Hektor Közel 10 perc késéssel megjelenik az állomáson a Budapest felé tartó Moravia EC is. Bécs felől érkezik egy másik EC, a 380.003-al Egy kis zöld-sárga színjáték a lemenő nap fényében - már újra Kroměřížben Ettől az úttól ezzel a 842-essel búcsúzunk: errefelé hamarosan el is búcsúznak, átveszik (és részben már átvették) a helyüket a PESA Régióscápái
Přerov Přerov Přerov Přerov Kroměříž Kroměříž

    [Home]