2018.05.13-20. LT-LV-EE Kybartai-Klaipeda-Riga-Tallinn-Valga-Kaunas


    [Home] [Next] [Last]

Most egy nem annyira összefüggő egyveleg következik a Baltikumból, mivel itt messze nem a vasút volt a középpontban. A litván-kalinyingrádi határállomás Kybartai, itt várakozik a 2M62M-0538 Még ugyanott járunk, ahol az RZsD TEP70BSz-e szerepel két litván masina mellett. Érdekes hely, ahhoz képest hogy a kijárati váltókörzet már Oroszország, egyetlen határőr vagy rendőr sem zavart meg Észak, Klaipeda felé haladunk tovább. Kalinyingrádba sok tehervonat észak, Szovjetszk felől érkezik, itt egy jó hosszú éppen Stoniskiai állomásról indul el Egy másik dél felé tartó vonat már Klaipedához közelebb Ez pedig már Klaipeda. A nálunk is ismert RA2-es Pusztametró egy kétrészes példánya készül kelet felé A tárolón az egyik egészen új PESA motorvonat várakozik
Kybartai Kybartai Stoniskiai Klaipeda Klaipeda Klaipeda
Bár már jártam erre párszor, most sikerült először jó fényben elkapni az L 1160-at. A háttérben az egyetlen megmaradt belföldi expressz kocsijai várakoznak. Ez már csak hétvégén jár Vilnius és Klaipeda között, minden más vonatra jut motorvonat Vilnius felől érkezik egy tehervonat iker-Szergejjel Délutáni forgalom Klaipeda állomásán Indul a délutáni IC Vilniusba. A két egységre kötelező a helyjegy, és már itt jól is megtelik a vonat, dacára a sokkal sűrűbb buszos konkurrenciának. Az új járművek segítségével az LG minden évben növeli az utasainak számát, némi botlást a nagyobb szabású pályaépítések okoznak csak Két nap múlva már Riga elővárosi forgalmát tanulmányozzuk Saulkrastiban. Az öregedő ER2-esek kiváltásra 20. nekifutásra Skoda Párducokat választottak, meglátjuk tényleg megérkeznek-e Valaha arrafelé egészen Tallinig el lehetett jutni, a sínek ma a következő állomáson, Skultéban véget érnek
Klaipeda Klaipeda Klaipeda Klaipeda Saulkrasti Saulkrasti
Szerdai szállásunkról jó kilátás nyílt a kikötői operációra Rigában. A jó öreg csehszlovák Dongóknak még nincs alternatívájuk, bár pár példányt már modernizáltak közülük 25 A fővonalra nagydízelek járnak ki, itt éppen a 2M62U-007 érkezik a vonatával A jurmalai fürdős vonatok többségének végállomása Tukums-2, az ER2T Tukums-1-ről indul a szomszédba Másnap már egy országgal északabbra járok, ez Pärnu kaubajaam. Pärnu egyetlen igazi állomása, a városi végállomás csak vágány, peronnal, váróterem nélkül. Itt ehhez képet még jó társasága is van a Flirtnek egy iparvasúti TEM7-es és a az Edela CsME3-asa személyében Utas alig van itt, bár viszonylag gyorsan mennek a vonatok, de kerülővel és átszállással, így Tallinnba egyszerűbb és gyorsabb busszal eljutni
Riga 25 Saulkrasti Tukums Pärnu Pärnu
Tallinn-Vaike állomása az Edela vasút főhadiszállása volt, amíg az állam (újra) a maga kezébe nem vette a személyszállítást A legjobb DR1-esek Kazahsztánba kerültek, a többség itt rohad szét Vagy esik lángvágó áldozatává. A motormellékkocsik mellett az EVR-től is örököltek rendes kocsikat, de nem hiszem hogy sokat mozogtak ezek az elmúlt években Egy magánvasúti Dongó mérőkocsival A repülőtéri megállóba érkezik ez a Flirt. Amint látszódik Tallinn is fejlődik, mögöttem egy óriási bevásárló központ helyezkedik el Pár éve még szenzáció volt az új motorvonat, ma már a mindennapok része
Tallinn Tallinn Tallinn Tallinn Tallinn Tallinn

    [Home] [Next] [Last]