2016.07.02-03. PL-CZ-SK Cieszyn-Ostrava-Kralovany


    [Home] [Next] [Last]

Következzen egy kis csehszlovák-lengyel határmenti kalandozás. Cieszynből észak, Zebrzydowice felé indulok. Az első állomás Cieszyn-Marklowice, éppen egyszerre érek ide az érkező személyvonattal. Ami csak idáig is jön, innen tovább busz viszi a 3 utast a maradék pár kilométeren vágányzár miatt Jastrzebie-Zdrój az egyik elárvult sziléziai mellékvonal legnagyobb állomása. Bár az 1980-as években még villamosították is az itt futó vasútvonalat, a '90-es évek végétől lassan elveszítette minden forgalmát, majd szakaszonként a síneket is, az utolsó szakaszt itt 2015-ben szedték fel Több mint 10 év forgalom nélkül, látszik a fákon is A következő megálló Chalupki. Itt még nagyon is él a vasút, csúcsidőben óránként indulnak a személyvonatok Racibórz felé De persze a cseh határátmenet miatt a teherforgalom a domináns A egyesült Európa jegyében nem csak lengyel, de cseh járművek is vannak ide honosítva, mint ez a pár felsővezetékes kocsi az ostravai Trakce as-től
Cieszyn Jastrzebie-Zdrój Jastrzebie-Zdrój Chalupki Chalupki Chalupki
Az érdekesség bennük az oldalukra pingált felirat, miszerint a jármű nem hagyhatja el a Cseh Köztársaság területét A Varsó-Prága EC-k a diverzifikálás jegyében 2016-ban erre közlekednek, többek között Chalupkiban is megállva. Fel- és leszálló nincs, csak a lengyel minibárosok szálltak itt le Csak egy rövid ugrás Cseh-Morvaország, pontosabb Dehylov állomás. Az Olomoucbe tartó gyorsvonat elengedte a szemből jövő CityElefántot (amiről éppen lemaradtam) és indul tovább dél felé A következő állomáshely Polanka nad Odrou. Annyire nem ideális hely, de jobb nincs a környéken, így itt várok be pár vonatot. Először egy Csédé Cargós 181 érkezik dél felől Majd egy gyorsvonat a 362.113-al, itt legalább tud 140-el menni Szemből a 380.018 Bécs felé tart egy Eurocityvel
Chalupki Chalupki Dehylov Polanka nad Odrou Polanka nad Odrou Polanka nad Odrou
Érkezik a prágai Supercity is Bohumín felé a Leo Flirtje halad Egy hagyományos szerelvény is jön, az 560.013 az ostravai repülőtérről érkezik Visszaindulunk Ostravába. Itt annyi az iparvasút a városon belül, mint máshol egy egész országban. A vitkovicei pályaudvaron egy szénvonat halad át egy 4 tengelyes 130-assal Szemből pedig érkezik egy Pantográf, balmenetben Kuncicén gyakran lehet szlovák gépeket is látni, általában 131-eseket, de a 183-as Rákok sem ritkák errefelé
Polanka nad Odrou Polanka nad Odrou Polanka nad Odrou Ostrava Ostrava Ostrava
Egy átállítós tehervonat: 2 mozdony,2 kocsi Pantográf létezik kékben is, 460.015 már 2 éve Najbrt kék A vonatok többsége azért már errefelé is új Ezt cáfolja a kicsit kopottas 460.063-as Persze a dízeles vonalakon még a régiségek járnak, Frydek-Místek felé a Búvárok uralják a pályát Ostrava környékén az államvasút teljesen összekeveredik a magán és ipari vasútakkal. A korábbi helyi bányavállalat vasúttársaságából nőtt ki az AWT, melynek a vonata halad át éppen Vratimov állomáson
Ostrava Ostrava Ostrava Ostrava Ostrava Vratimov

    [Home] [Next] [Last]