2015.12.28+29. PL Swinoujscie-Kolobrzeg-Bialogard-Szczeczin-Pila


    [Home]    

Szczeczinből még sötétben indulunk Swinouscie felé. Az Impulson nem sok utas van, érdekes módon az egyik középső szakaszon van a legtöbb utas, nem a két végállomás közelében December végéhez képest nem rossz a 7,3 fokos hőmérséklet - és még csak reggel van. Az állomás mögött már látszik, hogy kikötőben vagyunk A vonal vége Swinouscie Port állomás. Idáig naponta csak pár vonat megy el - a menetrend szerint, gyakorlatilag mindegyik, mivel ott várják ki a visszaindulást. Amint látszik az első peron ráadásul közös, végig lehet sétálni az egyik állomástól a másikig Útban visszafelé leszállok Golienowban, itt ágazik ki egy szárnyvonal Kolobrzeg felé. Abból az irányból, jó fél órás késéssel érkezik az SA109-001. Ez a 2 részes RegioVan 2003-ban készült a Kolzam gyárában-Rába D10-es dízel motorral. A gyártó Kolzam egyébként 2007-ben maga is magyar tulajdonba került A másik irányba a némileg kényelmesebb, éppen 5 éves SA136-005 visz. A PESA Atribo családja egy érdekes sztori, mivel ebből több mint 80 darabot sikerült eladni Olaszországba, míg otthon csak 19 talált gazdára Két testvér egymás mellett. Az egyik 1969-es, a másik 2 évvel fiatalabb, viszont az ifjú nosztalgia festésével sokkal üdébben hat
Swinouscie Swinouscie Swinouscie Golienow Kolobrzeg Kolobrzeg
Kolobrzeg kikötőváros, ennek emlékére meghagytak egy vágányt a kikötőben - de ma már nem használják semmire Az egyik csonkavágányon álldogál magányosan a 401Da-0335. Ő amolyan állomási tartalék szerepet tölt be, bár magántulajdonban van, de bevetik az Intercity szerelvényeinek mozgatására csakúgy, mint magán tehervonatokéra Kolobrzegből Bialogardba a jobb oldalon álló EN57-essel jöttem. A vonat meglepően jól megtelt, főleg az eleje, ott álló utasok is voltak, nekem a végén még jutott 4-es boksz saját használatra. Mellette egy Szczeczinbe tartó TLK. Bár én is oda tartottam, de a Przewozy Regionalne RegioKarnet jegye erre sajnos nem jó Látszik, hogy valaha fontosabb állomás volt Bialogard, ma már, hiába nem szűnt meg itt egyetlen vonal sem és ugyanúgy elágazó, mint korábban, alig van utas, áru pedig egyáltalán nincs A helyi depó is bezárt Szczeczinbe végül a modernizált EN57AL-1556 hoz. Itt már eltűnt a tömeg, de nem semmi milyen tömegnyomor alakult ki rajta - de legalább nem volt szauna a normális fűtésnek köszönhetően
Kolobrzeg Kolobrzeg Bialogard Bialogard Bialogard Szczeczin
Egy nem túl szép keddi napon érkezem ezzel a Cápával Szczeczinből Pilába. A út Walczon keresztül vezetett, errefelé pár éve újíották fel a pályát, évtizedes forgalomszünetelés után. Mondjuk utas a felújított szakaszon alig-alig volt, számottevő forgalom csak Walcz és Pila között volt Ez az IC a tegnap már látott Kolobrzeg felé indul éppen Pila állomását nemrégiben szépen és igényesen felújították A (Kelet-Poroszország) Tczew és Kostrzyn (-Berlin) között húzódó egykori Ostbahn a mai napig nincs villamosítva, viszont szerencsénkre járnak itt TLK vonatok is. Igaz, ez csak 2 kocsiból áll, amire kissé feleslegesnek tűnik a vadiúj SU160. Mellette éppen egy Regio vonat érkezik az egyetlen (még forgalomban részt vevő) piros SU45-el érkezik Ez a menet normál esetben motorvonatos lenne, de 2015 végén és 2016 elején sokáig gond volt velük, többet ki is kellett vonni a forgalomból, így több helyen újra mozdonyok ugrottak be. Akkor a PR-nek még 2 üzemképes SU45-ös FIAT-ja volt, de ez 2016 májusára már csak egyre fogyatkozott, pont a képen szereplő 079-esre Kilátás a túloldalra
Pila Pila Pila Pila Pila Pila
A valaha minden dízeles vonalon megforduló, 191 tagú flotta utolsó 3 üzemelő darabjának 2/3-t láttam ezen a napon, a 3. gép magántulajdonban van (és kék) Végül befut az én IC-m is, amivel Poznanba megyek tovább
Pila Pila

    [Home]