2015.10.02.-10.04.. GB+BE+DE+AT+HU London-Bruxelles-Köln-München-Salzburg-Budapest


    [Home]    

Bár sokat olvastam a Caledonian Sleeper pontatlanságáról, Londonba -5-el érkeztünk, éppen végeztem a reggelivel és fel tudtam öltözni, már meg is álltunk a peron mellett. Innentől városnézés következett, majd másnap reggel az Eurostarral indultoma tovább Brüsszelbe Elvben alig 15 perc lett volna átszállni Brüsszelben, de mivel a Csatorna alagútba előző este menekültek szöktek be, nekünk is várni kellett a sorunkra, így 1 órás késéssel értünk ide. A következő vonat viszont 2 óra múlva ment csak, így volt időm körülnézni a pályaudvaron. Thalysok jöttek, Thalysok mentek Persze innen TGV is indul gazdagon, Franciaország több pontja felé is Ez a Thalys Párizs felé indul Az Eurostar vonatok egy elszeparált peronról indulnak, szükség is van rá, mivel itt történik az Egyesült Királyság felé az útlevél ellenőrzés is. Londonban egyébként ugyanígy a pályaudvaron ellőriznek, a biztonsági ellenőrzés vicces volt, az útiokmány pedig még egyszerű. A becsekkolás a DB online jeggyel sem volt túl nehéz, sőt még gyorsabban is ment a manuális ügyintézés, mint sorba állni a beengedő kapuknál. Az Eurostaron egyébként reggeli is jár az első osztályú jegy mellé, sőt mivel, kevés volt az utas, a kísérők kétszer mentek körbe, illetve indulás után felkínálták, hogy mindenki oda ül, ahova akar - voltunk vagy 5-en a kocsiban...
London Bruxelles Bruxelles Bruxelles Bruxelles Bruxelles
Ez a kopott Thalys Amsterdamba készül Ez egy Desiro ML - hát nem hasonlít az angol példányokra Csúcsforgalom a pályaudvaron A pályaudvar város felőli oldala még kinéz valahogy, de a túlsó oldala kicsit olyan mintha a Keletiben lennénk... Befut a Köln felé tartó Thalys, ezzel a vonattal sikerült folytatni az utat, 3 órával a terv után... Szerencsére a jó idő kitart, Aachenbe érkeztünkkor is
Bruxelles Bruxelles Bruxelles Bruxelles Bruxelles Aachen
Kölnben még van idő meglátogatni a Loungot, majd ezzel a vonattal folytatom az utat. Normál esetben ez Münchenbe menne, de most pályaépítés miatt Stuttgartba jár. Ez a kerülő újabb 1 órába került, de így sem sikerült semmiről lekésni Stuttgartban át kellett szállni egy München felé tartó IC-re, ami hála istennek a pályaudvar másik végéből indult. Bár a 15 perc elégnek tűnt, ám a helyi Oktoberfestről, a Wasenről hazafelé tartókon átvágni pont 15 percbe telt... Azért nincs gond, Münchenbe így is időben értünk. A Kálmán Imre EN-re még nyáron vettem jegyet, az ismert események miatt az azonban nem járt Münchenig, bár erről a hivatalos információk ekkor (is) még elég homályosak voltak. Mindenesetre a Meridian simán elfogadta a jegyemet Freilsassingig, onnan pedig a pótlóbusz vitt tovább Salzburgig Salzburgban természetesen nyoma sincs az EN-nek, jópár utas kereste, mivel a hivatalos infó szerint innen indult... Információ éjszaka már nincs, így a menekültek mellett jó néhány éjszakáztak a pályaudvaron. Aztán amikor befutott a Wiener Walzer Budapest felől, a 2 eredetileg müncheni kocsit lekapcsolták és beállították ide, persze szó nélkül, így alig pár ügyes tudta elfoglalni az ülőhelyét úgy 2 órás késéssel... Természetesen a háló és fekvős utasokról senki nem gondoskodott, de szerencsére volt a Zürich felől érkező vonaton egy plusz fekvő, így oda sikerült bekvártélyozni magam, így 4 órakor már aludtam is. A Keletiben természetesen a szélre hoztak minket - így ért véget a Fort William-Budapest vonatozás - időben indulva és érkezve, de közben óriási késésekkel
Köln Stuttgart München Salzburg Budapest

    [Home]