2014.09.03-09.06. PL-LV-LT Augustów-Liepaja-Klaipeda


    [Home] [Next] [Last]

Idén a nagy őszi utazás jóval kevésbé szól a vasútról, de azért több helyen összefutunk. Előszőr egészen Északkelet-Lengyelországban, Augustówban jön szemben egy vonat. A Hancza 2014-ben már nem nemzetközi gyorsvonat, csak Varsó és Suwalki között jár, nem megy át Litvániába. A jó öreg SU45-ösök alacsony üzemkészsége miatt, illetve mivel az új PESA mozdonyok még nem érkeztek meg, ezért a PKP IC 4 Búvárt bérelt a CD-től, hogy a dízeles vonatai mégis vonóerőhöz jussanak. Bialystok egyik díszgépe a 754.025 Augustów Port megállóhelyhez közelít A következő helyen már jártunk, a Lyduvenai viadukt ma is jól néz ki. Sajnos ma nem érkezik éppen vonat, így csak önmagában sikerül megörökíteni Az ER20-041 nem sokkal később jön; a felhőknek köszönhetően mire közel ért, pont árnyékba került a vonat Tryskiai már a Vilnius-Klaipeda fővonalon fekszik. Szolgálat nincs, távvezérelt állomás, ezért teljesen be van zárva. Sajnos aznap vágányzár miatt itt nem jártak a vonatok, így hiába is vártam Az egyik legszebb litván fotóhelyet ma csak felderítem, mivel vonatot hiába is várnék. Kulupenai mellett egy patakvölgyet ível át ez a magas töltés és a híd - ma ugyan vonat nélkül, de holnap is lesz nap Új nap, új ország. Egy rövid kirándulásra érkeztünk Lettországba, a helyszín Liepaja. Ide csak hétvégén jár egyetlen vonatpár, persze ez a személyvonatokra vonatkozik, a teherforgalom kicsit nagyobb a helyi kikötőnek köszönhetően. Pont egyszerre érek a pályaudvarra a 2M62-1146-al
Augustów Lyduvenai Lyduvenai Tryskiai Kulupenai Liepaja
A felvételi épület impozáns, a váróterem ma is használatban van: itt működik az autóbsuszállomás pénztára A villamosdepó mindjárt a vasútállomás mellett van. Az eredetileg ide szállított Tatra KT4SU-k többsége már üzemen kívül van, így exnémet kocsikkal kellett erősíteni. a KT4D-k a 2000-es években Cottbusból, Gerából és Erfurtból érkeztek. A jobb oldalon álló 246-os, baloldali 239-es az egyetlen gerai kocsi Erfurtban 529-es számon futott az 1987-ben gyártott 247-es Priekula felé tartva keresztezzük a vasutat, előttem pont tilosra vált a fényjelző. Reménykedem valami új vonatban, de csak a már látott iker Szergej tart Jelgava felé gépmenetben A Vilnius-Liepaja vasútvonal 1871-ben épült meg, akkor alakult ki Priekule állomása is. Litvánia, Mazeikai felé 1995-ben, Skuodas felé 1998-ban megszűnt a forgalom, pár évre rá Liepaja felé is leállt a vasút Mazeikai mellett a lengyel Orlen üzemeltet egy óriási finomítót, és 2008-ban kifejezte igényét, hogy újra beüzemelné ezt a vasútvonalat, hogy elérje Liepaja kikötőjét. Ám ez már másik ország, így az LG felújítás címszó alatt felszedte a síneket a határ felé, így az Orlen kénytelen Klaipedába szállítani, mivel Lettország felé már túl nagy lenne a kerülő...
Liepaja Liepaja Liepaja Grobina Priekule Priekule
Vissza tehát Litvániába az üzemelő vasútvonalra. Itt azért van forgalom, Klaipeda nagy forgalmat bonyolít, aminek a nagy része Fehéroszország felé errefelé halad át. Az első vonatra nem kell várni semmit sem, amint odaérek már jön is Az ER20 010 egy végeláthatalan vegyes vonattal halad a tenger felé. Itt nincsenek olyan erős emelkedők, így elegendő egyetlen gép is. Itt ugyan rövid emelkedő van, de a vonat vége még a lejtőn gurul lefelé, és mire a vége felér a dombra, már az eleje megy lefelé A Vilnius-Klaipeda IC ma 5 kocsival érkezik, élén a TEP70 0332-vel Amint elhalad a gyors, Kulupenai állomásról indul az ellenvonat. Az ER20 012 igen lassan gyorsítja a szerelvényt, a tartályok mind tele lehetnek Egy hosszabb vonatmentes időszakban átsétálok a túloldalra, ez az oldal csak estefelé lenne jó Ez már egy rakott vonat, ehhez két mozdony kell hozzá
Kulupenai Kulupenai Kulupenai Kulupenai Kulupenai Kulupenai
A délutáni Klaipeda-Radviliskis járat tavaly még háromrészes Putyinnal ment, most DR1AMv jutott rá A vonal kapacitása gyakran kevés, ezért ahol lehet,kétvágányora bővítik Érdekes, hogy így délután szinte csak Klaipeda felé haladtak a vonatok, ami nem volt baj, mivel így volt jó a nap (már amikor éppen nem takarták a felhők) Ezek a gyorsvonatok nem állnak sokat Klaipedában, gyorsan fordulnak és indulnak vissza. Itt már Kretingából gyorsít kifelé a TEP70-es Kretingából Klaipeda felé a második megálló Kretingale. Még áll a régi épület az állomáson, mellette ott az újkori állomásépület, amellett pedig a forgalmistát is feleslegessé tevő távvezérelt biztosító berendezés épülete. A régi épületen a fehér alap óriásinak tűnik a rövid névnek, nem is csoda, mivel kilátszik alóla az eredeti, kétsoros felirat: Deutsch-Krottingen Hamarosan érkezik a tenger felé tartó személyvonat is
Kulupenai Klibiai Klibiai Kretinga Kretingale Kretingale

    [Home] [Next] [Last]