2011.05.20. SK


    [Home]    

Újra útra kelünk, ismét Szlovákiába. Első megállónk Kishalom (Malé Straciny) ahová péntek lévén, reggel 8-ra menetrend szerint érkezik az üres szénszállító kocsikból álló tehervonat. Kocúroktól furcsa hanghatásokkal érkezik a vonat, igen erősen dolgozik mindkét gép, ráadásul külön-külön, nincs összerakva a távvezérlés A ZSSK Cargo az elöregedett kocsiparkját megújítandó kezdte meg tavaly az ilyen Falns kocsik beszerzését, ez a 165. példány, idén februárban készült Nem csoda az erőlködés, a nem kevesebb mint 30 szénszállító kocsit 3 fás kocsi is kiegészíti Mivel a bányának nincs már saját ipari gépe, ezért az iparvágány kiszolgálást is a 2 742-es végzi el. Érdekes a technológia: az első leáll a vonat elejéről, és átáll a leghátsó vágányra. Ezután a második a kocsik felével előremegy, majd visszatolja azokat a másik gépre. Ezután a másik betolja a kocsikat a bányába Ezt követően az első gép is befut a bánya iparvágányára, majd rövidesen visszatér onnan Végül leparkol a forgalmi iroda előtt. A 3 fás kocsi egyébként nem ide, hanem Nagykürtösre megy, így azokat ismét lehúzza majd a Kocúr és a bányából visszatérő másikra fogja majd rátolni. A fa Betlérről érkezett és 2 nappal azelőtt adták fel, ami kb. 120 kilométeres távolságnál nem egy jó sebesség
Malé Straciny Malé Straciny Malé Straciny Malé Straciny Malé Straciny Malé Straciny
Mi haladunk tovább, Losoncra érkezünk. Az állomáson az egyre ritkább 810-es sorozat egyik megmaradt (és üzemképes, ráadásul csodaszép) képviselője, a 604-es várakozik vonata élén. Mögötte egy már felújított 012-es mellékkocsi és egy 812-es áll. Kelet felé a következő nagyobb város Rimaszombat. Érkeztemkor állt át éppen a várakozó vágányra a 812.011 Tiszolc felé a 812.010 áll A vonal egyetlen nagydízeles vonata, a Zólyomból érkezett sulivonat. Reggel iskolakezdésre jön ez a nagy szerelvény, délután indul vissza, de csak hétköznapokon Haladjunk tovább a 160-as vonalon. Sajórécskénél (Riečka) pont egyszerre érünk 810.611-el a sorompóhoz A múlt héten már jártunk Pelsőcön, most ismét érintjük. Kassa felé 813.029 indul majd, de most kivételesen nem ő az egyetlen motorvonat az állomáson
Lučenec Rimavská Sobota Rimavská Sobota Rimavská Sobota Riečka Plešivec
Itt tölti a hétvégét ugyanis az utolsó megmaradt szlovák Krokodil, azaz a pályavizsgáló kocsi vonóereje, a 850.018, becenevén Túlava (Varjú) Szalóc (Slavec) állomás után jön szembe a Domica gyorsvonat A menetrendben 167-es számon futó dobsinai vonalon is jártunk már a múlt héten. Most is látunk itt Bardotkát, Betléren a 721.206 vesz fel éppen fás kocsit, ami, minő meglepetés, ismét Nagykürtösre megy. Betlér állomásra most fordulok be harmadszorra, teljesen véletlenszerűen és most kapok itt el másodszorra tolatós tehervonatot. Érdekes egyébként, hogy itt nem használják az átmenő fővágányt, az első vágány szolgál átmenőként, a harmadik pedig a leállítós vágány, illetve ide csatlakozik az iparvágány is. Dobsina fölött járunk már, az első hegyvonulat túloldalán. A Palcmanská Maša-i víztározó töltésén robog át a Horehronec gyorsvonat, sajnos némi eső is kíséri vonatot. Idén a szerelvényt a cseh vasút adja (a Prága-Homonna között közlekedő Šírava éjszakai gyors szerelvényéből fordul, így közvetlen Homonna-Pozsony vonat is jár, ugyanígy vissza) 1 kocsi kivételével, állítólag a panaszok miatt jövőre ismét klímás szerelvény fog erre járni. Pedig a jelenlegi felállás nagy előnye pont a lehúzható ablak Lassan felcsorgunk a Tátraaljára, itt már a szokásos fotóhelyhez érünk Csorbánál (Štrba) A tehervonat végén tológép is jár
Plešivec Slavec Betliar Palcmanská Maša Štrba Štrba
Gyorsvonat halad Kassa felé. Sajnos folyamatosan ilyen idő volt, délelőtt napsütés, délután felhő, este eső Magánvasút is jár erre, itt éppen a Prvá slovenská železničná 4 darab 740-ese robog át Még egy tehervonat Itt még van postaszállítás vasúton, ez a G kocsi egy személyvonat végén utazik Ótátrafüred bejárati jelzőjéhez ér a 425.953-as A mai utunk Ótátrafüred állomásán ér véget, ezzel a 4-es együttállással
Štrba Štrba Štrba Štrba Starý Smokovec Starý Smokovec

    [Home]