2010.10.05. Ősz Sziléziában 4. rész


    [Home] [Next] [Last]

Másnap reggel  nem sokkal odébb, de a határ cseh oldalán kezdünk, Kořenovban. Nem tűnik túl szépnek az idő, a hegyi állomáson viszont most is van élet, most is fát rakodnak a kocsikban Majd hamarosan, kis késéssel feltűnik a vonat Lengyelország felől, mellyel ma utazni fogunk Ma is az SA134-007 pörög Jelenia Góra és Kořenov között. Így szezonon kívül 4 pár vonat jár csak, Szklarska Porebába így Lengyelország felől is csak dízeles vonat megy, a lengyel szakaszon végig drót alatt Liberec felől jó negyed órás késéssel jött a csatlakozás. Persze megvártuk, hiszen addig csak 2 utas volt a vonaton, ehhez kb. 20-an csatlakoztak az érkező vonatról Itt már Jelenia Górában járunk, csodaszép napsütésben. Amint átértünk a hegyeken, már ez a csodaszép idő várt, végül a 10 perces késésből -4 lett, mire ide értünk. A csatlakozás a szomszéd vágányon állt, így az átszállás elég gyors volt az ide érkező 4 utasnak (a többség csak a határátkelő szakaszon utazott) Jó fél órás késéssel megjön a TLK is Varsóba, még megvárjuk a 2 átszállós, és alig pár perc plusszal és 8 utassal indulunk is vissza.
Kořenov Kořenov Kořenov Kořenov Jelenia Góra Jelenia Góra
Így nézett ki a Krakonos Piechowice felől  Szklarska Poręba Górna állomásra pontosan jöttünk, így van pár perc levegőzőszünet. Ismét megtelik a vonatunk, jó 25 felszálló választja a PR és a Viamont közös szolgáltatását (többsége cseh kiránduló) Elég faramuci az ebből a közösködésből származó helyzet, ugyanis külön jegyet kell venni a cseh szakaszra, ott a Viamontos kalauz ad koronáért, vagy zlotyiért jegyet, a lengyel határtól pedig a PR kalauza ad csak zlotyiért. Nem tudom, mit tesz azzal, akinek nincs, ilyen utas nem volt a vonaton Kořenovban nem foglalt vágányra érkezünk, a cseh vonat személyzete állított váltót nekünk, így a vonatunk az első vágányra érkezhetett Sokáig persze nem tart ez az idill, a lengyel vonatnak feszített menetrendje van, így pár perc tartozkódás után indul is vissza ismét Egy ugrás a hegyen át nyugat felé, immár gumikerékre váltva.  Bílý Potok pod Smrkem a 038-as vonal végpontja, ritka kivételként Frýdlant  környékén nem károsodott az augusztusi árvizekben
Piechowice Szklarska Poręba Szklarska Poręba Górna Kořenov Kořenov Bílý Potok pod Smrkem
Innen is szépen néznek ki a hegyek, tulajdonképpen végig ez volt a felállás, hogy a hegyekben felhő volt és hideg, a völgyekben meg napsütés és hideg Sokat nem kell várni a vonatra sem, itt órás ütemben járnak a vonatok hétköznap. Az egykori fűtőház mellett érkező motorkocsi egy utast hozott, vissza nem vitt egyet sem, igaz, ki utazna hétköznap délben? Itt már Frýdlant v Čechách bejárati előjelzőjénél járunk, de már egy másik vonalon. Akkor a 039-es egy részén még buszok jártak, mivel még tartott a pálya felújítása Tovább haladunk észak felé, ez Zgorzelec főpályaudvara. Ez egy delta két ága között fekszik, láthatóan ez az oldal már nincs használatban Nem úgy mint a másik, melyet a Wegliniec és a szomszédvár Görlitz és Drezda felé menő vonatok is használnak Sulików állomásépülete nem véletlenül tűnik modernnek, ez csak 1927-ben épült, akkor ért ide a 4 kilométerre lévő, akkor már 62 éves fővonaltól a kiágazás. A WC persze még ennél is újabb...
Bílý Potok pod Smrkem Bílý Potok pod Smrkem Frýdlant v Čechách Zgorzelec Zgorzelec Sulików

    [Home] [Next] [Last]