SK 170 - 171 2010-2011


[First] [Prev] [Home]    

A másik cseh vendég, az 534.0432 (Kremák) éppen Körmöcbánya felett, a Blaufuss alagútból tör elő, illő füst kíséretében. Bár ez a mozdony 1946-ban készült, a sorozat kortalanságát jelzi, hogy az első 534-es 1923-ban gördült ki a Skoda gyár kapuján (igaz, az eltelt 20 évben azért volt némi fejlesztés) A napon többször is volt óriási eső, igazán csak késő délutánra Turcseknél sütött ki a nap Júliusban újra Felsőstubnya szerepel a programban. A 750.094 már akkor is szép füstöket tudott eregetni, szerencsére ő még mindig megvan és nem alakult át 757-essé A 170-esen közlekedő kora délutáni gyorsteher egy lassan szokásossá váló helyszínen várjuk be. Ezúttal viszonylag rövid a vonat, így két 736-os is megbirkózik vele Így nyáron már magasan jár a nap, így délután 4-kor is lehet napos képeket csinálni a hegyek között, úgy mint itt Harmanec Jaskyňa bejárati jelzőjénél Persze az állomáson még a fák sem zavarnak be, így Ivkát teljes valójában tudjuk megcsodálni. Idén több túra nem is esik a környékre, így a rövid 2010 után 2011-nek is már vége van
Kremnica Turček Horná Štubňa Čremošné Harmanec Jaskyňa Harmanec Jaskyňa

[First] [Prev] [Home]