SK 170 - 171 2007


[First] [Prev] [Home]    

A dízelek uralmát a Laminátok törik meg, vagy legalábbis próbálják A mai sztárvonat a május elsejei különvonat, immár az átépített, vadonatúj hídon áthaladva Délután ismét érdemes kilátogatni a pálya mellé. Rengeteg a fotós, de nem a 750.273-at várják. A nagyon izgatottak a felüljárón álltak meg az autóikkal, amit a helyi rendőrség nem díjazott, aki nem távozott azonnal, büntetőcetlivel távozhatott később Na de már itt is van amire vártunk. Wolsztynből hazafelé tartott hazafelé a magyar 109.109-es és az angol Great Western 5521-ese, a 168-as Szergej által vontatva Itt kicsit odébb látható, mivel elég késő van, így Felsőstubnyán a szokott ív másik oldaláról próbálkozok, hát úgy-ahogy sikerült innen az első próbálkozás A következő vonatos túra Kolínba minő véletlen, de Felsőstubnyán át vezet. Ezúttal nem 4, de 2 Bardotkát sikerül megfigyelni az állomáson
Banská Bystrica Banská Bystrica Príbovce Príbovce Horná Štubňa Horná Štubňa
Váltunk megint a 170-re és a Detvan expresszre, itt Čremošné bejárati előjelzőjéhez közelítünk. Nagyon nem látszik, de valamennyire mégis annak a kivágott fenyőfának a maradványa, amit a tavalyi Kék Nyilas túra fotósai követtek el, hogy minél jobban láthassák a motorkocsit Akkoriban még lehetséges volt a sebessel átugrani Besztercebányára, majd visszajönni ide Hermándra (nem a barlanghoz, hanem Dolný Harmanec állomásra), mivel volt még személyvonat. Ma már ez nem megy, ide már nem járnak vonatok. Utas akkor sem volt, meg is lepődtek, amikor leszálltam, mivel egyébként csak az állomáskezelő váltás jött ide, utas nem Az állomáson akkor még volt szolgálat, vagyis inkább csak jelzőőri szerepet végzett az egyetlen váltókezelő, mivel az állomás már akkor sem volt igazi állomás, csak a fővágányon működtek a jelzők és a váltók is helyi állításúak voltak Igaz, még a pályások is használták az állomást, ma már ők is kipusztultak innen Két hét múlva ismét eljutunk Felsőstubnyára. Kék 752-es sem korábban, sem azóta nem jár nagyon erre, 2007-ben viszont forda szerint ez az ő körük volt. Hogy aztán mégsem nagyon jártak erre, arról nem tehettek, de szerencsére legalább egy alkalommal sikerült egyet itt érni A 813.001 ekkor már második hónapja menetrend szerint járt erre, óriási minőségi ugrást jelentve a személyszállításban Privigye felé
Čremošné Dolný Harmanec Dolný Harmanec Dolný Harmanec Horná Štubňa Horná Štubňa
Óriásinak tűnik a Zólyom felé tartó gyorsteher, bár a látvány csalóka. A kocsikat itt ugyanis még nem tolatták át, utána megváltoznak majd az arányok és kb. fele-fele arányban távoznak majd Ruttka és Zólyom felé a szerelvények Az egyik kedvenc képem. Korábban mindig lemaradtam a délelőtt Felsőstubnyára tartó gyorsteherről, most viszont valamiért elég későn ment, így sikerült elcsípnem, ráadásul csodálatos időben. Persze 2 Dongónak jobban örültem volna, de azoknak a daliás időknek már akkoriban is vége volt A fejlődés töretlen, a megunhatatlan Felsőstubnyán már a 2-es Bagett várakozik Amint már írtam róla sokat, Felsőstubnya elágazóállomás, hátul a 145-ös vonal Privigyére vezet A déli program egy kis leskelődés Čremošné környékén, aztán irány haza 2007 utolsó képe egy kicsit kakukktojás, az ugyanis Szliácson (Sliač) készült, azonban nem a 170-es vonalon, hanem a repülőtéri iparvágányon, ahol, ki nem találná az ember, követ rakodtak be. Ez a rakodó még ma is üzemel, bár néha úgy néz ki, mintha egy évtizede nem járt volna erre vonat, de aztán valahogy mindig kigyomolnak és jönnek a kőszállítók
Horná Štubňa Jastrabá Horná Štubňa Horná Štubňa Čremošné Sliač

[First] [Prev] [Home]